Hirdetés
Bemutatás
Jász-Nagykun-Szolnok megye építőiparának, építőiparral kapcsolatos cégeinek, vállalkozásainak, lehető legteljesebb bemutatása honlapjaikon, elérhetőségeiken keresztül.
LEGFRISSEBB HÍREK
Megjelentek a középiskolások jogosítványszerzésével kapcsolatos jogszabályváltozások
Az ősszel kezdődő tanévtől középiskolákban is oktathatják majd az autóvezetéshez szükséges elméleti tananyagot. Soha annyi pénz nem érkezett Magyarországra, mint az elmúlt húsz évben. De mire mentünk vele?Az elmúlt évek legnépszerűbb szakmája: a villanyszerelőÚj lakhatási modell kiépítésén dolgozik a fővárosKötelező lesz az elektronikus aláírásSavanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyaszthatóMintha idegen civilizációk építették volna ezeket a brutalista templomokatZáporok, zivatarok és 30 fokElmondta az ukrán elnök, hogy mi az akadálya a tárgyalások megkezdésének MoszkvávalEgyenlített a címvédő a futsalbajnokság döntőjébenÁlmodtak egy világot maguknak, labdát keresnek hozzá – jegyzet négy 2024-es Eb-résztvevő válogatottrólTurbulenciába került a Singapore Airlines gépe, egy ember meghaltA romantikus hálószoba színei

Építőanyag gyártás, forgalmazás
Abszolút Pont Épületgépészeti Műszaki Tervező Szolgáltató Kft.
Alföldfa kft. (Szolnok)
Altek Tégla- És Cserépipari Kft.
Bachl Hőszigetelőanyag-gyártó Kft.
BBBGlass Kft.
Cash-Trade '99 Kft
Csukás Nádgazdálkodási és Kereskedelmi Kft.
Fém- és Műanyagipari Kft.
Forinno Kft.
H-beton Kft.
ICYNENE szórt szigetelőanyag és poliurea bevonat (Csrkeszőlő)
Penészmentes falfesték (Jászberény)
Pillér Tüzép
Polygon Épületszerkezet Gyártó Kft. Építőanyag gyártás, forgalmazás (aloldal)
Épületgépészet
Abszolút Pont Épületgépészeti Műszaki Tervező Szolgáltató Kft.
Akvi-Patent Fővállalkozási és Gépészeti Zrt.
Apolló 93 Kft.
Így takarékoskodj az energiával
Általános Vállalkozási Műhely - ÁVM Kft.
Becker & Kalorexpress Kft.
Czinege és Fiai Kft. (Jászberény) - infrafűtés
Frigoteam Hűtő- és Klímatechnikai Kft.
Gépész Holding - Plan Zrt. (Szolnok)
Hővezér - Hűtés és Klímatechnika
Klíma 2006 Kádár János
Welding Vállalkozási Kft. Épületgépészet (aloldal)
Egyéb Linkek
Állvány-, Zsalu-, Alpintechnika
Huta Plast kft.
Kovács Sándor Ács-Tetőfedő Vállalkozó
K-Vonal Alpintechnika Belsőépítészet
Bajor Nyílászáró Készítő és Belsőépítészeti Kft.
Kozma Faipari Kft. Bontás, betonvágás
HFJ Mérnöki Iroda Kft.
K-Vonal Alpintechnika Családiház kivitelezés
Maranello 2001 Építőipari és Szolgáltató Kft.
S&S Pallasz 2000 Kft.
Pappstukkó Kft Kertészet, Kaputechnika, Kerítés
Aranycédrus Kft.
Mini Kertészeti áruda Könnyűszerkezetes házak
Huta Plast kft.
Kozma Faipari Kft. Közmű-és mélyépítés
BalogTeam - tetőfedés, duguláselhárítás
Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft. Egyéb Linkek (aloldal)