szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Milyen kilátásai vannak az álláskereső pszichológusnak? Mely megyében keresnek a legjobban a szakma képviselői? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

2005-ben e foglalkozási körben átlagosan havi 210 ezer forintot, átszámítva átlagosan évi 10 100 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel a pszichológusok a kereseti alsó középmezőnybe tartoznak a szakirányítói foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi 11 ezer euró egy főre jutó átlagkeresettel szerepel.

A pszichológus foglalkozásúak havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re egyenletesen nőtt, 2003-ra jelentős ugrással, a bér a másfélszeresével, a kereset 130 százalékkal.

© sxc.hu
A megyénkénti kereseti különbségek kissé eltérnek az összes hazai foglalkozási ág átlagától (aszerint 7 megyében átlagos volt a kereset, 12-ben átlag alatti, s csak a fővárosban átlag fölötti). A pszichológusok körében a Bács-Kiskun megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan több mint 30 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, a 210 ezer forintot. Több mint 40 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt a kereset Pest megyében - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adataiból.

A nők e munkakörben kevesebbet keresnek a férfiaknál, átlagosan 20 ezer forinttal. A nem minden korosztályra releváns adatok szerint 2005-ben a nők lemaradása abból adódott, hogy a 25–35 évesek átlagosan mintegy 20 ezer forinttal kaptak többet, a 45–55 évesek 10 ezerrel, a 35–45 évesek viszont 40 ezer forinttal kevesebbet kaptak, mint a férfiak.

Munkaerőpiac

Az e foglalkozási körbe tartozók 2005-ben csaknem teljes létszámukban alkalmazottak voltak, ezen belül a 35–49 évesek 90 százaléka. A foglalkoztatottaknak átlagosan kilenctizede volt nő, ezen belül a legidősebbek 80 százaléka.

A szakmakör
Idetartozó foglalkozások (munka-körök): iskolapszichológus ● klinikai pszichológus ● munkapszichológus ● pedagógiai pszichológus ● pszichológus kutató
A pszichológusok létszámukhoz mérten kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga (2005-ben körülbelül 4 százalék az összes mintegy 7-tel szemben). Az álláskeresők 50 százaléka pályakezdő, s arányuk 2000 és 2005 között nőtt.

2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma 111 százalékkal, a bejelentett állásoké 114 százalékkal nőtt.

2005-ben – a KSH adatai szerint – a gazdasági, jogi és társadalomtudományi foglalkozásalcsoportban a foglalkoztatottak mintegy 26 százaléka nem a lakóhelyén dolgozott (az összes foglalkozási ágra ez 32 százalék).

Foglalkozásjellemzők

Főbb tevékenységek: a pszichés megbetegedések diagnosztizálása, kezelése ● az emberi viselkedés megfigyelése és tanulmányozása, tudományos kísérletek tervezése a pszichológiai jelenségek vizsgálatára, a kísérletek elvégzése és értékelése ● pályaválasztási és egyéb tanácsadás ● pszichológiai alapelvek, technikák alkalmazása vállalatoknál, intézményeknél a személyzeti munkában, a vezetőképzésben, a termelési hatékonyság növelésében, piackutatásban ● pszichológiai tesztek kidolgozása, sztenderdizált tesztek felvétele és értékelése, az eredmények összevetése az interjúkból, kérdőívekből, megfigyelésekből
nyert adatokkal ● tudományos közlemények készítése
Minimális képzettség (képesítés): szakképesítés (munkapszichológiai és ergonómiai asszisztens) vagy egyetem, főiskola (okleveles pszichológus).









 

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy tűzoltó?

Milyen kilátásai vannak egy tűzoltónak? A nők vagy a férfiak keresnek többet e munkakörben? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy orvos?

Mi a feladata egy általános orvosnak? Mennyit keresnek a nők és a férfiak e munkakörben? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy titkárnő?

A titkárnőké a világ? Milyen esélyeik vannak, hol keresnek a legtöbbet? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy újságíró?

Melyik megyében keresnek a legjobban az újságírók? A nők vagy a férfiak vannak többségben ezen a pályán? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy ügynök?

Mely megyében a legrosszabbak a kereskedelmi ügynökök piaci esélyei? Milyen képzettség szükséges ahhoz, hogy valakiből üzletkötő legyen? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy házmester?

Ki megy házmesternek manapság? Milyen feladatai vannak a ház őrének és ezért mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy gyógyszerész?

A nők ezen a területen jobban keresnek a férfiaknál. Mi a feladatuk a gyógyszrészeknek, és ezért mennyit kapnak havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy edző?

Egyénre szabott, éves edzésterv elkészítése? Sportolók felkészítése? Mi a feladata az edzőnek, és mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy építészmérnök?

Mennyit keresnek a nők és a férfiak e munkakörben? Mely országban van túlkínálat építészmérnökökből? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Tűző napon álló autóba zárta véletlenül az unokáját egy nagymama Nyíregyházán

Tűző napon álló autóba zárta véletlenül az unokáját egy nagymama Nyíregyházán

Anyapótlékok, akik rengeteget tudnak segíteni az anyai szeretethiányon

Anyapótlékok, akik rengeteget tudnak segíteni az anyai szeretethiányon

Bloomberg-kommentár: Hogyan helyezte el Orbán Magyarországot Oroszország, Kína, és a Nyugat között

Bloomberg-kommentár: Hogyan helyezte el Orbán Magyarországot Oroszország, Kína, és a Nyugat között

Mi zajlik a mai fiataloknál a szex, drog és rock 'n' roll helyett? Mitől ez a nagy szorongás?

Mi zajlik a mai fiataloknál a szex, drog és rock 'n' roll helyett? Mitől ez a nagy szorongás?