szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A diákok nyári foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályok betartására a cégeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, mivel a munkaügyi ellenőrzések során feltárt ilyen jellegű jogsértéseket akár húszmillió forintos összeggel szankcionálhatja az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség - figyelmeztet a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég munkaügyi szaktanácsadója.

Máriás Attila a fiatalkorú munkavállalók foglalkoztatásának feltételei kapcsán kifejti: „Munkaviszonyt munkavállalóként a 16 évnél idősebbek, illetve azok a 15. életévüket betöltött diákok létesíthetnek, akik általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali képzés keretében tanulnak és az iskolai szünetben kívánnak dolgozni. Amennyiben a munkavállaló még nem múlt el 16 éves, szünidei foglalkoztatásához törvényes képviselőjének írásbeli hozzájárulása szükséges, a munkaszerződés megkötésére csak az engedély beszerzését követően kerülhet sor.”

A foglalkoztatás megkezdését megelőzően a foglalkoztató feladata – a bejelentésen túl – a munkaszerződés írásba foglalása, amelyben rögzíteni kell a felek lényeges adatait, a munkavállaló munkakörének konkrét és egyértelmű megnevezését (pl. pincér, árufeltöltő), személyi alapbérét, valamint a munkavégzés helyét – amely lehet állandó vagy változó, a munkavégzés ugyanis történhet több telephelyen is” - foglalja össze a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója a jogviszony létesítésével összefüggő munkáltatói kötelezettségeket. A személyi alapbér meghatározása csak időbérben történhet, s figyelemmel kell lenni a minimálbérre: ez havibér alkalmazása esetén 73 500, napibér alkalmazása esetén 3380, míg órabér alkalmazása esetén 515 forint.”

„Fiatal munkavállalók esetében a Munka Törvénykönyve a munkaidő és a pihenőidő vonatkozásában a fő szabályoktól eltérő, szigorúbb szabályokat állapít meg” - mutat rá a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója, hozzátéve a 18 évnél fiatalabbak munkaideje a napi 8, illetve a heti 40 órát nem haladhatja meg, s esetükben legfeljebb egyhetes munkaidőkeret alkalmazható. A munkáltató két munkavégzés között legalább 12 óra megszakítás nélküli pihenőidőt köteles biztosítani a fiatal munkavállaló részére, míg a munkaközi szünet mértéke esetükben négy és fél óra munkavégzést követően 30 perc. Tizennyolc év alatti munkavállaló éjszakai vagy rendkívüli munkavégzésre még különösen indokolt esetben sem osztható be – összegzi a legfontosabb tudnivalókat Máriás Attila, a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég munkaügyi szaktanácsadója.    

hvg.hu Gazdaság

GVH: 7 milliárdos gigabírság kartellező vasútépítőknek

Kartellben való részvétel miatt a mai tárgyalásán "kőkemény" 7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal. A megbírságolt négy vállalkozás magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán előzetesen megállapodott a piac majdani felosztásáról és egyes esetekben a győztes személyéről.

MTI Itthon

Több mint nyolcszázezer forint bírság négy gyorshajtásért

Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott szakaszon megengedett legnagyobb sebességet − közölte a rendőrség a honlapján.

Salgó Andrea Vállalkozás

APEH, GVH, OMMF: horribilis bírságok, drákói szigor

Ebben az évben az APEH máris 6 milliárd forintra bírságolt egy áfacsaló céget és 3 milliárdra egy magánszemélyt, tavaly közel ugyanennyire büntette a Strabagot a Gazdasági Versenyhivatal kartellezesért. Több százmilliót rótt ki büntetésként a Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség is. Kit és miért büntetnek és kik járhatnak még pórul az idén?

MTI Hazai gazdaság

Tízmilliós GVH-bírságot kapott a Gastroyal

Tízmillió forintra bírságolta az étel házhozszállítással foglalkozó Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t, a korábbi Gastroyalt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert 2009-ben megtévesztően tette közzé az internetes honlapján az egyes termékek árkedvezményét.