Összes települési hír
A fenntartható városfejlesztés előmozdítását célul kitűző testvérvárosi projektre nyert el 250 ezer euró támogatást az Európai Unió CERV- Network of Twin Towns programjából a gyulai önkormányzat.
Átadták a Gyulai Várfürdő 940 millió forint kormányzati támogatásból, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében megújult főépületét május 29-én.
A múlt hétvégén tartotta soron következő közgyűlését Békéscsabán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ). A közgyűlésen két orosházi horgászvezető is elismerésben részesült.
A megyeszékhelyen négy helyen, a Pegazusnál, a Nimródnál, a Remondánál és a Horseland-nél folyik lovasképzés. Ezeket a farmokat járta körbe Herczeg Tamás országgyűlési képviselő Bánki Andrással, a Békéscsabai Tankerületi Központ vezetőjével és Susánszki Pállal, a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökével.
Békés vármegyét választották az ország legzöldebb vármegyéjének május 24-én a Virtuális Erőmű Program XIV. Díjátadó Gáláján, Budapesten – tájékoztatott közleményében Békés Vármegye Önkormányzata.
Az önkormányzat és a városi intézmények színes programokkal, többek között arcfestéssel, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal és bábelőadással várták a családokat.
Több tudományterületet érintő előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várták a diákokat és a pedagógusokat május 24-én a II. Egyetem-tér-Gyula szabadegyetemi rendezvényen, az Erkel Ferenc Művelődési Központban, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Gyulai Tankerületi Központ, valamint a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezésében.
Görögországban, a tengerparti Kavala városában rendeztek nagyszabású, nemzetközi karate versenyt a múlt hétvégén. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör (OKKSZK) is képviseltette magát a viadalon.
Minden eddiginél többen, közel nyolcszázan vesznek részt idén a Sérült Fiatalok Vármegyei Találkozóján, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg május 23-án Gyulán – emelte ki Görgényi Ernő polgármester az esemény megnyitóján, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
Fogunk még Gyulára hozni gyárakat, termelőüzemeket – fogalmazott Lázár János építési és közlekedési miniszter múlt pénteken a gyulai Vigadó előtt tartott utcafórumán.