Augusztusban eltűnt újabb 1200 cég

2009.09.07. 13:49
Augusztusban harmadannyi cég ellen indult felszámolási eljárás, mint júliusban, és negyedével kevesebb, mint tavaly augusztusban – derül ki az Opten adataiból. Megugrott ugyanakkor a végelszámolások, tehát a tulajdonosok döntésével indult cégbezárások száma. A szakértők szerint a kkv-k válsága még nem ért véget.

Az előző havinál 70 százalékkal, míg az egy évvel ezelőttinél 27 százalékkal kevesebb céggel szemben indult felszámolási eljárás 2009 augusztusában – közölte hétfőn az Opten Kft. A céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója, Csorba Hajnalka ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet az adatok kapcsán, hogy korai még trendváltásról beszélni, mert számos adat azt mutatja, hogy a kkv-k válsága nem ér véget.

Egy hónapja úgy tűnt, hogy a felszámolások száma szeptember közepén átlépi a tavalyi egész éves szintet. Ez az aggodalom azonban az augusztusi adatok fényében túlzásnak tűnik – derült ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb közleményéből. A múlt hónapban 401 céggel szemben indult felszámolás; tavaly augusztusban 553, míg idén júliusban 1329 cég jutott erre a sorsra. Az év első nyolc hónapjában így 9438 cég felszámolása indult meg, ami 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de messze van még a tavalyi egész éves 11 500-tól.

„Nem gondoljuk, hogy az adat okot szolgáltatna a megkönnyebbülésre, minden egyéb tényező azt sugallja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat sújtó válság 2009 egész második félévében tovagyűrűzik” – véli Csorba Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A társaság adatai szerint az elmúlt hónapokban az élelmiszer-kereskedelemben, az elektronikai iparban, az autóalkatrész-beszállításban és az építőiparban több olyan nagy vállalkozással szemben indult felszámolás, amelyek biztosan sok kifizetetlen mikro- és kisvállalkozást hagytak bajban.

Ezek a cégek – sok más magyar kisvállalkozáshoz hasonlóan – rendkívül éles versenyben, alacsony árréssel, s ennek megfelelően gyenge likviditási helyzetben működnek, így egy nagyobb megrendelő bedőlése gyakran törvényszerűen vezet a felszámoláshoz. „Mindezek alapján azt feltételezzük, hogy az augusztusi alacsony szám mögött sokkal inkább a cégbírósági szabadságolások állnak, semmint az üzleti környezet változása” – mondja az Opten igazgatója.

Az Opten álláspontját támasztják alá a végelszámolási adatok is, ezekben ugyanis nemhogy visszaesés történt volna, hanem kétharmados növekedés következett be tavaly augusztushoz képest. 2008-ban a nagy szabadságolások idején 530 cég megszüntetéséről döntöttek a tulajdonosok, idén viszont már 888 eljárás megindulását jelentették be a cégbíróságok. Az első nyolc hónapban így 8873 cég végelszámolása indult meg, ez 38 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában regisztrált adatot.

A júliusi szerény növekedés után ismét jelentősen csökkent az új cégbejegyzések száma. Tavaly a 8. hónapban 3314 új céget jegyeztek be, idén viszont csak 2291-et, ami sokkal jobban illeszkedik az első félév tendenciájába, mint a júliusi enyhe emelkedés. „Ugyanaz a helyzet, mint most a felszámolásoknál: a július kiugróan jó adat volt, ám azután visszatértünk a válság kitörése óta megszokott tendenciákhoz” – véli Csorbai Hajnalka.