A Mobilarenán futó blogokban több gyártónak is van olyan rovata, melyekben megválaszolják a lap olvasói által feltett kérdéseket. Mivel a Windows blog valószínűleg még több lehetőséget nyújt efféle tevékenységre, megkérdeztük a Microsoft magyarországi képviseletét: vállalják-e a feladatot, hogy az olvasók kérdéseinek össztüze elé álljanak. Legnagyobb örömunkre a redmondi cég magyar munkatársai egy lelkes igennel válaszoltak, innentől már minden az olvasóinkon múlik: mit szeretnének tudni a cégről, szoftverekről és szolgáltatásokról? A határ a csillagos ég, lehet kérdezni tervekről, világnézetről, fejlesztésekről, szoftveres nyűgökről és mindenről, amiről úgy gondolja az ember, hogy csak maga a Microsoft tudja megválaszolni; azaz az esetleges driverproblémákat továbbra is az egyes termékek kapcsolódó fórumtémájába várjuk, nem ide.
A válaszokat írásos formában tárjuk az olvasó- és fórumközösség elé, nagyjából egy hónap múlva. A rovat a Windows blog élete alatt folyamatosan fog futni, azaz mindig lehet kérdezni, a válaszokat pedig a kérdések mennyiségétől függően, de előre láthatóan három-négy hetente fogjuk közzétenni. Addig is hajrá, elő a kérdésekkel!
Inarus