A kormányzó pártszövetség elitjében vannak néhányan, akikről azt tartják, mérsékeltek, akik tulajdonképpen nem is értenek teljes mértékben egyet azzal, ami történik, de állítólag nem tudnak szembeszállni a Kedves Vezetővel. A pártszövetség helyi erői között is vannak szép számmal, akik magánemberként elképedve nézik az ámokfutást, baráti beszélgetésen megvallják, hogy feláll a szőr a hátukon attól, amit a kormány csinál. Mégis hallgatnak, tapsolnak, és parancsszóra szavaznak.
Ezeknek a hölgyeknek és uraknak tudniuk kell, hogy nem elég morogni az eszement gazdasági lépések miatt, ha közben minden intézkedést szavazataikkal támogatnak. Nem elég elhárítani a kérdést, mondván nem vagyunk illetékesek. Nem elég somolyogva megszorításnak nevezni a megszorításokat, ha közben az összes adóemelést, nyugdíjelvonást megszavazzák. Nem elég a sarokba állítani az alkotmány asztalát, csak látszatra adva teljesíteni a Felsőbb Akaratot, ha közben szó nélkül megszavazzák a jogokat korlátozó alaptörvényt, a bíróságok gúzsbakötését és a többi jogfosztást. Nem elég négyszemközt morogni, hogy Simicska és a többi hiéna mindenre ráteszi a kezét, ha a Parlamentben és az önkormányzatokban ehhez szavazataikkal asszisztálnak. Nem elég csak egy-egy még oly fontos témában küzdeni apróbb-nagyobb kompromisszumokért. Nem elég felfelé mutogatni, összekacsintva értetlenkedni, hogy nagyon gáz, ami itt megy, közben sunyin haszon-lesni, talpat nyalni.
Önök, hölgyeim és uraim, most még kisebb nagyobb előnyt húznak megalkuvásukból. Most még élvezhetik jól helyezkedésük gyümölcseit. Lehet, hogy ezek az örömök még eltartanak néhány évig is. Lehet, hogy a haszon most még kecsegtetően nagy. De minél mélyebbre süllyednek a dagonyában, annál kevesebb könyörületre számíthatnak majd, ha eltakarítjuk a romokat. Mert előbb-utóbb mindenkinek elege lesz. Önökből is.
Talán most még ki lehet szállni.
(A képen az Alaptörvénynek a Hegyvidéki Önkormányzat ügyfélszolgálatán felállított asztala látható)
