Ezzel a 10 friss diplomával lehet a legtöbbet keresni Magyarországon

A top 10-es listából egyértelműen látszik, hogy az államtudományi (azaz a katonai képzések), a mérnöki, valamint az informatikai képzések diplomáival lehet a legmagasabb bruttó átlagfizetést megkeresni, hiszen ezekkel a képzésekkel akár havi több mint félmilliós fizetést is zsebre lehet tenni
2023-11-06 16:06:46

Felfüggesztették az állami örökbefogadó tanfolyamokat a beszerzési stop miatt

A Belügyminisztérium által elrendelt beszerzési tilalom miatt sok minden más mellett szünetelnek az állami örökbefogadó tanfolyamok ? tudta meg a hvg.hu. Szakemberek szerint a helyzetben a bizonytalanság a legrosszabb, hiszen a leendő szülőknek fogalmuk sincs, mikor indulhatnak újra a képzések. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat szerint ?folyamatban van? a szervezés.
2023-10-09 11:13:49

Felfüggesztették az állami örökbefogadó tanfolyamokat a beszerzési stop miatt

A Belügyminisztérium által elrendelt beszerzési tilalom miatt sok minden más mellett szünetelnek az állami örökbefogadó tanfolyamok ? tudta meg a hvg.hu. Szakemberek szerint a helyzetben a bizonytalanság a legrosszabb, hiszen a leendő szülőknek fogalmuk sincs, mikor indulhatnak újra a képzések. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat szerint ?folyamatban van? a szervezés.
2023-10-09 11:13:30

Oktatáskutató: A diploma még mindig garancia az elhelyezkedésre

A felvételizők közel 30 százaléka folytathatja tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben.
2023-08-03 04:33:17

Új szakképzésekkel élné túl a kormány az óvónőhiányt

Jöhetnek az öt- és kétéves óvodainevelő-képzések a szakiskolákban, valamint technikumokban.
2023-06-22 13:10:39

Íme, a friss lista: ezek a legnépszerűbb szakok a 2023-as felvételin

Lezárult az egyetemi jelentkezés határideje és annak rendje és módja szerint idén is megosztották a legkeresettebb szakok toplistáját, amelyre idén két pedagógusképzés is felkerült.
2023-03-07 15:06:32

Íme, a friss lista: ezek a legnépszerűbb szakok a 2023-as felvételin

Lezárult az egyetemi jelentkezés határideje és annak rendje és módja szerint idén is megosztották a legkeresettebb szakok toplistáját, amelyre idén két pedagógusképzés is felkerült.
2023-03-07 15:05:52

Íme, a friss lista: ezek a legnépszerűbb szakok a 2023-as felvételin

Lezárult az egyetemi jelentkezés határideje és annak rendje és módja szerint idén is megosztották a legkeresettebb szakok toplistáját, amelyre idén két pedagógusképzés is felkerült.
2023-03-07 15:05:44

Sokkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba idén, mint az előző évben: ez az egyetem a legnépszerűbb

Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a magyar felsőoktatásba - közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, a felsőoktatási képzések jelentkezési eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2023-03-06 18:11:29

Sosincs késő a karrierváltáshoz, mutatjuk, milyen szakmákat keres a piac 2023-ban

Új év, új lehetőségek.
2022-12-28 10:16:01

Átfogó támadást indít a hackerek ellen az MNB és a Kibervédelmi Intézet

Együttműködési megállapodást kötött az NBSZ-NKI és az MNB a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében. A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját.
2022-12-09 12:16:26

Világűr-politikai tanácsadóképzés indul a magyar egyetemeken

Az UniSpace program összetett képzést ad.
2022-08-17 11:12:00

Az autósiskolák szerint csak plusz terhekkel jár a szimulátoros jogosítvány

A szimulátoros képzések jövőre indulhatnak.
2022-08-07 09:09:56

Felsőoktatás: minden harmadik alapszakra minimális ponttal is be lehetett kerülni

A jogszabályok szerint 280 pont alatt senkit nem lehet felvenni. Ezt a határt alaposan ki is használják az egyetemek, az induló képzések több mint harmadához elég volt ez a minimális eredmény.
2022-07-22 12:18:40

Negatív rekord: az egészségügyet és az oktatást hagyják ott a legtöbben

A ManpowerGroup kutatása szerint gondot okoz a megfelelő képzések hiánya.
2022-06-14 11:09:13

Új szintre lép a tanárhiány: képzések szűnnek meg Balatonfüreden

Évek óta egyre nagyobb a tanárhiány Magyarországon, most viszont már olyannyira súlyos a probléma, hogy Balatonfüreden képzést szüntetnek meg a Telex szerint; nem kifutó jelleggel, hanem azonnal. A Portfolio a héten írta meg, hogy az Európai Bizottság szerint a nagy munkaterhelés és az alacsony bérek miatt egyre kritikusabb a helyzet az oktatásban.
2022-05-25 10:08:10

Drágulnak a nyelvi képzések és a vizsgadíjak

Átlagosan 15 százalékkal drágultak a csoportos képzések, a magánóráké dupla annyi is lehet.
2022-05-17 22:16:49

Drágulnak a nyelvi képzések és a vizsgadíjak

Átlagosan 15 százalékkal drágultak a csoportos képzések, a magánóráké dupla annyi is lehet.
2022-05-17 22:12:23

Ilyen az élet az OKJ után

Vannak olyan képzések, amelyeket érdemes elsajátítani a jó fizetés reményében.
2022-04-09 15:06:11

Hadházy: Vizsgálja az OLAF a négyszeresen túlárazott informatikai képzéseket

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki az ügyet korábban feltárta, a Facebookon közölte, hogy az OLAF vizsgálatot indított az informatikai képzések ügyében.
2022-03-16 17:38:09

Külföldi egyetemekbe menthetik át az SZFE-ről távozó hallgatók diplomáját

Emergency Exit (Vészkijárat) néven szervez ?diplomamentő programot? a Freeszfe Egyesület, melynek célja, hogy az SZFE azon hallgatóinak, akik nem akarják az átalakult Színművészetin befejezni a tanulmányaikat, ne kelljen lemondaniuk arról, hogy befejezzék a képzésüket és diplomát kapjanak. A Freeszfe közleménye szerint erre százötven hallgatónak már most lehetősége nyílik, öt európai egyetem segítségével, amelyek formálisan átveszik a hallgatókat, elismerve korábbi kurzusaikat és megszerzett kreditjeiket. Az egyesület szerint egy belső felmérés arra utal, hogy a lehetőséggel még többen élnéne...
2021-03-17 11:07:58

Külföldi egyetemekbe menthetik át az SZFE-ről távozó hallgatók diplomáját

Emergency Exit (Vészkijárat) néven szervez ?diplomamentő programot? a Freeszfe Egyesület, melynek célja, hogy az SZFE azon hallgatóinak, akik nem akarják az átalakult Színművészetin befejezni a tanulmányaikat, ne kelljen lemondaniuk arról, hogy befejezzék a képzésüket és diplomát kapjanak. A Freeszfe közleménye szerint erre százötven hallgatónak már most lehetősége nyílik, öt európai egyetem segítségével, amelyek formálisan átveszik a hallgatókat, elismerve korábbi kurzusaikat és megszerzett kreditjeiket. Az egyesület szerint egy belső felmérés arra utal, hogy a lehetőséggel még többen élnéne...
2021-03-17 11:07:58

Továbbra is önkénteseket keres az Országos Kórházi Főigazgatóság

Fogorvosokat, gyógyszerészhallgatókat vagy az egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit is várják.
2021-03-22 13:07:57

Továbbra is önkénteseket keres az Országos Kórházi Főigazgatóság

Fogorvosokat, gyógyszerészhallgatókat vagy az egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit is várják.
2021-03-22 13:07:58

Beesett a jelentkezők száma az SZFE legnépszerűbb képzéseire

Múlt pénteken megjelentek a felvi.hu-n a friss adatok a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021 szeptemberében induló képzéseire jelentkezőkről, így már van mit összehasonlítani a korábbi évek statisztikáival, írja a Telex. A lap elemzése szerint sokkal több képzést indítanak idén szeptemberben, de ez nem az új vezetésnek köszönhető, mert az SZFE-n ez minden második évben indul az úgynevezett filmes 6×6-os képzés, mely a mozgókép gyűjtőszó alá sorolja a dramaturgiát, a film- és televíziórendezést, a gyártásszervezést, a filmhangot, a vágást és a kameramaneket. A Telex összevetette a mostani sz...
2021-03-22 20:05:56

Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az Európai Ügyészség

A nyomozások és vádemelések hatékonyságáért munkamegállapodásban rögzítette a Legfőbb Ügyészség és az Európai Ügyészség (EPPO) az együttműködés és az információcsere kereteit. A Legfőbb Ügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt is tudatta: Magyarország az első, a megerősített együttműködésben részt nem vevő uniós tagállam, amely munkamegállapodást kötött az EPPO-val. Kapcsolódó Jogegyenlőséget akar az európai főügyész Hiába utasította el a csatlakozást Magyarország, az Európai Ügyészség cégek, magánszemélyek ellen eljárhat nemzetközi csalás, pénzmosás esetén....
2021-04-09 13:06:27

Orbán: A kuratóriumok valódi gazdái az egyetemeknek, amelyek leváltak az államról

Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a modellváltó egyetemeket fenntartó 21 alapítvány kuratóriumi elnökeivel tárgyalt az ITM épületében ? tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A modellváltó egyetemek küldetése, hogy Magyarország lokomotívjaiként húzzák előre hazánk gazdaságát, erősítsék versenyképességét ? mondta a miniszterelnök. Orbán szerint nemcsak új irányítási rendszer, hanem egy teljesen új magyar egyetemi rendszer jött létre. Állítja, a kuratóriumok valódi gazdái az egyetemeknek, amelyek leváltak az...
2021-05-04 18:06:01

Jelen: Személyi konfliktusok miatt az MNB kivonulhat a Corvinuson indított képzések mögül

A Jelen értesülései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiviszi a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) működő képzési portfóliója mögül a pénzt. Az MNB 2015-ben kötött együttműködési megállapodást az egyetemmel, így jött létre az MNB Tanszék, amely 2020 nyarától önálló Intézeti státuszban, MNB Intézetként működött. A lap szerint a döntés mögött személyi konfliktus áll: Anthony Radev, a BCE  elnöke és az egyetem alapítványának (Maecenas Universitatis Corvini) egyik kuratóriumi tagja, Palotai Dániel között mérgesedett el a helyzet. A Jelen úgy tudja, hogy a viszony folyamatosan romlott az elnök é...
2021-05-14 12:06:18

Új vállalkozás-fejlesztési programot harangoztak be

Indulnak a 2021-27-es európai uniós programozási időszak pályázatai, megújult a vállalkozói információs portál (VALI) ? jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten, a kis-és középvállalkozásokat segítő, országos, szakmai roadshow idei első állomásán. György László, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott eseményen elmondta: az elmúlt 30 évben 15 évenként értek el annyi ? csaknem 20 ezer ? vállalkozást fejlesztési programjaikkal, mint amennyire a következő másfél é...
2021-05-20 15:05:58

Lezárja együttműködését a Corvinus és az MNB

A képzések zavartalanul működnek tovább.
2021-06-01 18:05:58

Itt vannak a felvételi ponthatárok

Csütörtök este nyolckor hirdették ki a 2021 szeptemberétől induló képzések felvételi ponthatárait. Azok, akik megadták a telefonszámukat, SMS-t is kapnak arról, hogy felvették-e őket azokra a szakokra, ahova jelentkeztek. Nem biztos, hogy az SMS-ek azonnal megérkeznek, mert a rendszer ilyenkor rendkívül leterhelt. Nőtt a továbbtanulási kedv; tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma ? mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtök este a köztévében. Ivándi-Szabó Balázs /...
2021-07-22 21:06:05

Itt érkeznek a felvélteli ponthatárok, 11 ezren jutottak be az ELTE-re

492 pont volt a legmagasabb ponthatár: az ELTE matematika-olasztanár szakra csak egy embert vettek fel. A legnépszerűbb szakok között vannak a különböző gazdasági képzések, a pszichológia és a jogász szak, ezekre 400 pont alatt nem volt esély bekerülni. Máshol 280 pont is elég volt.
2021-07-22 21:06:36

Jövő vasárnapig lehet pótfelvételire jelentkezni

Augusztus 8-án éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre ? közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön. A pótfelvételin azok próbálhatnak bejutni az egyetemekre, akiket az általános eljárásban egyetlen képzésre sem vettek fel, vagy idén nem is jelentkeztek sehová. A pótfelvételi keretében csak egy képzésére lehet jelentkezni. Egyazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít ? írja az MTI az államtitkárra hivatkozva. A jelentkezést legkésőbb j...
2021-07-29 08:05:58

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ? közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel. A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet. A Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 közös közleménye szerint a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert. A k...
2021-08-05 07:05:58

Még lehet jelentkezni az ingyenes, karrierváltó infomatikusképzésre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 10 ezer fő számára ismét elindítja a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzést, az Újratervezés Programot, amelyre augusztus 9-ig várják a jelentkezőket. Az Újratervezés Programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert, a képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.
2021-08-05 12:05:48

Több mint negyven hallgató hagyja ott az SZFE-t

Több, mint negyven hallgató hagyja ott a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) szeptembertől ? derül ki a Freeszfe Egyesület által szombaton reggel kiadott rövid sajtóközleményből. Mint írják, a döntés a 2019-ben indult filmes képzések több osztályát is érinti. A bejelentésben érintett legtöbb osztály teljes hallgatói állománya megszüntette hallgatói jogviszonyát. A közlemény szerint alapképzéses szakokról a gyártásszervező szakosok közül 6-ból 5 hallgató, a teljes filmrendező szakos osztály, 5-ből 5 hallgató, a teljes vágó szakos osztály, 6-ból 6 hallgató, a teljes operatőr szakos oszt...
2021-08-14 10:06:23

Nyilvánosságra hozták a pótfelvételi ponthatárait

A legtöbb hallgatót pedagógus szakra vették fel a magyar állami ösztöndíjas képzések közül.
2021-08-27 21:08:08

Nyilvánosságra hozták a pótfelvételi ponthatárait

A legtöbb hallgatót pedagógus szakra vették fel a magyar állami ösztöndíjas képzések közül.
2021-08-27 21:08:25

Sajátos hibrid oktatással vág neki az új tanévnek az ELTE egyik kara

Az ELTE Informatikai Karának hallgatói nemrég egy e-mailből értesültek arról, hogy az egyetemen egyedi megoldással kezdődhet a 2021/22-es szemeszter: névsor szerint osztják fel a hallgatókat, egyik héten a névsor első felének, másikon a második felének kell bejárni. Megkerestük az intézményt, valóban így zajlik-e majd a tanítás, az ELTE pedig megkeresésünkre azt közölte: Azok a hallgatók, akiknek a Neptun tanulmányi rendszerben regisztrált nevük A-K betűkkel kezdődik, az ?A? hétre, míg akiknek L-Z betűkkel kezdődik, a ?B? hétre kerültek besorolásra. Az ?A? hét a szeptember 6-i héttel, míg a ?...
2021-09-01 13:06:47

Így lehet munkahelyi képzésekre pályázni

György László ismertette: az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos. A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár kiemelte: nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit, és a b...
2021-09-01 21:06:02

Ingyenes vezetéstechnikai képzések indulnak Magyarországon, már lehet jelentkezni

Csak kétszáz szabad hely van.
2021-09-03 13:06:46

Újabb ötlet a tanárhiány enyhítésére: pedagógusképzés technikumban

A szakképzésért felelős államtitkár árulta el, hogy pedagógiai technikumi képzések elindítását készítik elő. Eddig csak felsőoktatásban volt pedagógusképzés.
2021-09-04 11:06:41

Újabb ötlet a tanárhiány enyhítésére: pedagógusképzés technikumban

A szakképzésért felelős államtitkár árulta el, hogy pedagógiai technikumi képzések elindítását készítik elő. Eddig csak felsőoktatásban volt pedagógusképzés.
2021-09-04 11:06:43

Bezuhant a nyelvvizsgázók száma

Míg 2019-ben 82 ezren kaptak nyelvvizsga-bizonyítványt, úgy tavaly már csak 59 ezren, írja a Világgazdaság. A lapnak szakemberek arról beszéltek, a nyelvvizsgázószám csökkenésének hátterében nemcsak a pandémia, hanem a nyelvvizsga-amnesztia is áll. Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (Nyesze) elnöke elmondta, a szakma nem értett egyet azzal, hogy idén is kiadták a diplomákat nyelvvizsga nélkül. Ahhoz, hogy valaki egy nyelvvizsgáig eljusson, egy hatékony nyelviskolai környezetben 600 nyelvi órára van szüksége, miközben a közoktatásban csaknem 1000 órát tanulnak a diákok. Annak ...
2021-09-23 09:06:10

Már a múlt héten leállt a Képzési Hitelek igénylése

Olvasónk értesített minket arról, hogy napok óta nem elérhető a felnőttképzésben résztvevőknek a Képzési Hitelek igényelése. Kipróbáltuk, valóban, ahogy az igénylést elindítottuk volna, mindjárt az elején kiírta a rendszer, hogy technikai okok miatt nem fog menni a dolog. A Diákhitel Központ Zrt. megkeresésünkre megerősítette, valóban már napok óta nem lehet az újfajta hiteleket igényelni. Mint írták, a Képzési Hitelek online igénylése 2021. 09.23-án késő délután állt le, technikai problémák miatt. Hogy pontosan mi a probléma, és mikorra várható a kijavítása, arra nem tértek ki, csak azt köz...
2021-09-27 13:06:23

Alig egy hónap alatt már 2600-an regisztráltak a gazdijogsi programra

A jelenléti képzések szinte azonnal beteltek, a képzés honlapját naponta legalább ezren keresik.
2021-10-18 18:06:54

Alig egy hónap alatt már 2600-an regisztráltak a gazdijogsi programra

A jelenléti képzések szinte azonnal beteltek, a képzés honlapját naponta legalább ezren keresik.
2021-10-18 18:07:31

Űrmérnöki képzést indít a BME

Űrmérnöki és építmény-informatikai mesterképzést indít jövő szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ? írja az MTI. Hasonló képzések eddig nem voltak hazánkban. Az öt műegyetemi kar együttműködésében létrejövő mesterképzés hallgatói űripari projektekbe kapcsolódhatnak be akár az egyetemen, akár ipari partnereknél. A megszerzett tudást a magyar és a nemzetközi űrszektorban is kamatoztathatják, a kutatási területen kiemelkedők pedig doktori képzésen is folytathatják tanulmányaikat. Az angol nyelvű építmény-informatikai mérnökképzésen végző hallgatók többek között az ...
2021-11-24 14:14:47

Megszűnik a Képzési Hitel1

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint ? ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden. A központ hosszútávú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben ? magyarázta. Tájékoztatott egy hétfői kormányrendeletről is, mely szerint a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hite...
2021-12-21 10:08:29

Két teljesen angol nyelvű képzést is indít idén a MOME

Az új mesterszakokat több európai nagyvárosban is népszerűsíteni fogják.
2022-01-03 10:08:20

Megjelentek a keresztféléves képzések ponthatárai

4234 felvételiző jutott be valamelyik felsőoktatási intézménybe.
2022-01-26 12:06:59

Folytatódik a munkahelyi képzéseket támogató program

Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai vállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez.
2022-02-03 10:07:35

Itt a recept, ami sokaknak bevált: kétszeres fizetést szerezhetnek az újdonsült programozók

A bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni ? derül ki az IVSZ legfrissebb bootcamp auditjelentéséből. A pandémia felgyorsította az online képzések bevezetését, ami a Budapesten kívül élők előtt is megnyitotta a lehetőséget a karrierváltásra.
2022-02-22 12:10:29

Rubint Réka beautyfarmot hozna létre, már falusi turizmus képzésre is beiratkozott

Rubint Réka a LifeTV reggeli műsorában járt péntek délelőtt, akit annak apropóján hívtak el a stúdióba, hogy nemrég aranykalászos gazda lett. Mint kiderült, sok földet örökölt szüleitől, és pont kapóra jött, hogy az utolsó OKJ-s képzések egyikét el tudta végezni. Azt is elmondta, a bizonyítványával járt az is, hogy traktorvezetői engedélyt is igényelhetett. Kapcsolódó Rubint Réka aranykalászos gazda lett Úgy érzi, a szülei most büszkék lennének rá. Saját gazdaságot szeretne létrehozni: Nekem nagy álmom, hogy egy autentikus, tényleg ebben a vidékben hangulatban legyen egy ékszerdoboz va...
2022-04-08 14:16:21

Súlyos mennyiségi és minőségi munkaerőhiány a hazai építőiparban: kinek a feladata az utánpótlás biztosítása?

Bár az elmúlt hónapokban az alapanyaghiány áll az építőipar fókuszában, a megfelelően képzett munkaerő továbbra is kulcsszerepet játszik az építkezések sikerében. Kinek a feladata, hogy megtanítsa az utánpótlásnak a szakmát? A szakember vagy a szaktudás hiányzik jobban? Mire kell különösen odafigyelni a képzések során? Többek között ezeket a kérdéseket járták körül az ágazat szakértői, Dr. Lovas Tamás, a BME Építőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének moderálásában az Építőipar 2022 konferencián.
2022-05-09 16:08:38

500 főt vertek át egyéves online érettségivel, diplomával, adtak bizonyítványt, csak semmit sem ér

Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, sőt még diploma is. A száma közel félezerre tehető, de a nyomozók továbbra is várják a becsapottak jelentkezését. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Pénz és Bankkártya Hamisítás Elleni Osztály két éve nyomoz egy magyarországi működési engedéllyel nem rendelkező, egyébként az Egyesült Királyságban bejegyzett céggel kapcsolatban, m...
2022-05-27 08:10:38

Ponthatárok: száztíz milliót érhet, ha a jelentkezők mernek nagyot álmodni

Vesztenivalója nincs, ellenben rengeteget nyerhet a felsőoktatásba jelentkező diák azzal, ha az általa leginkább vágyott szakot jelöli meg első helyen, és a módosítási lehetőség révén erre még július 7-ig lehetősége is van ? hívta fel a figyelmet Szántó Richárd, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja. Ha a döntés bejön, akkor a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer, az angol nyelvű képzések, és a brand előnyeit is élethosszig élvezhetik a diákok a munkaerőpiacon.
2022-05-27 12:10:32

Ki sem ejteném a számon a margarin szót egy cukrásziskolában

A Bocuse d?Or nyomdokain? A versenyzést a szakmáért csinálom, abszolút nem magamat helyezem itt előtérbe. A magyar Bocuse d?Or-csapat ezt az utat már kijárta magának, és országszerte sokat köszönhet nekik a gasztronómia: maholnap üdvözölhetjük akár az első Michelin-csillagos éttermet vidéken is. Ők mondogatták, hogy itt az ideje nekünk is belevágni, én meg úgy voltam vele, hogy jó, akkor magamra vállalom ezt a szakmáért. Szeretném, hogy ez ne csak egyszeri felbuzdulás legyen, hanem legyen a jövőben folytatása, és az egész cukrászat fejlődjön ezáltal. Jobb minőségben és szebb formában kerüljene...
2022-06-05 11:08:06

Százával veszi fel a munkavállalókat idén a Budapest Airport

Jelentős növekedést vár a nyáron a Budapest Airport a repülőtéri forgalomban, így a teendők mennyiségében is, ezért nagy számban növeli munkavállalói létszámát a legkülönfélébb területeken. A repülőtér-üzemeltető önmagában csaknem 1400 embernek ad közvetlenül munkát, ám mintegy 250 partnervállalata révén összesen több mint 50 ezer háztartás megélhetéséhez járul hozzá. A legtöbb alkalmazott biztonsági, utasforgalmi és műszaki területen dolgozik, de folyamatosan vesznek fel szakembereket informatikai, fenntarthatósági és menedzsment pozíciókra is. A Budapest Airport HR-igazgatója szerint a repül...
2022-06-22 10:10:49

Hogyan száll az első fecske? A Budapesti Corvinus Egyetem modellváltásának első három éve

Javában zajlik a magyarországi egyetemek között elsőként modellváltó Budapesti Corvinus Egyetem átalakítása, de három év után már mérleget lehet vonni, lezárult ugyanis a megújulás első szakasza, látszódnak az első eredmények - derült ki az egyetem által szervezett sajtóbeszélgetésen, ahol az intézmény vezetői tekintettek vissza az elmúlt időszakra és árultak el részleteket a legújabb terveikről. A közgázos hallgatók túlnyomó többsége térítésmentesen tanul, az állami ösztöndíjplafon kétszeresére emelték a tanulmányi ösztöndíjat, megújítottak 10 szakot, jelentősen növelték az angol nyelvű képzé...
2022-07-16 11:08:45

Legendás lovas ugratott a Kincsem program élére

A Hivatalos Értesítő friss számából derült ki, hogy szeptember elsejétől miniszteri biztos lett Dallos Gyula. A magyar díjlovaglás koronázatlan királyát Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kinevezés visszavonásáig ? de legfeljebb két évre ? nevezte ki a KincsemNemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá. Dallos Gyula felel az állami ménesek fejlesztésének szakmai koordinációjáért; a lovaskultúra-oktatás fejlődésének előmozdításáért; a lovaságazathoz kapcsolódó, alap-, közép- és felsőfokú képzések fejlesztésére irányuló koncepció kidolgozásáért; a lovas- és lósp...
2022-08-26 08:14:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hayden panettiere az orosz ukran haborurol imadkozom a csaladomert es barataimert akik ukrajnaban harcolnak   •   novak katalin meghozta a dontest a hunnia ugyben 3   •   a csuszos m1 esen piruettezett es csapodott kamionnak egy kocsi video   •   dontonek is beillene a spanyol olasz eb elodonto   •   egyre tobb a homofob tamadas az eddigi bejelentesek tobbszoroset kapja a hatter tarsasag   •   svajc haborus bunok miatt pert indit a sziriai elnok nagybatyja ellen 2   •   learjet why the legendary plane is no match for todays jets   •   a varos ahol tobb mint 10 millios negyzetmeteraron kelnek el az irodak   •   ferenc papa a vatikan nem bocsatja el dolgozoit a jarvanyhelyzetben   •   whatsappot hasznal nem lesz gond ha telefont cserel   •   first african american to win the national spelling bee gets offer of full lsu scholarship   •   dagad a botrany straub dezso a facebookrol tudta meg mar nem o a vidam szinpad vezetoje   •   nem lesz elovalasztas zugloban helyette szovetseget kotott a szikra es a momentum horvath csaba es a fidesz ellen   •   meghan markle a visszateresre keszul   •   gvh atlathatatlan a faanyagok arazasa itthon   •   szabalytalanul parkolt a harshegyen egy autos olyan uzenetet kapott amit nem felejt el foto 2   •   brusszel orosz legitarsasagok mukodeset is megtiltotta az unio teruleten   •   kiderult pal denes masodik gyermekenek neme   •   gyorskoron a bikini igy melegitettek a koncertre   •   halalos tuzeset bekescsaban   •   epult egy nyithato hid irorszagban de eveken at zarva maradt mert elveszett a taviranyitoja   •   french police kill teen who refused traffic stop   •   progressive summer lee will win democratic house primary in pennsylvania cnn projects   •   egy lepessel kozelebb kerult ukrajna a krim felsziget visszaszerzesehez   •   mad max stilusu elektromos autot dobnak piacra 2   •   ket ev bortonbuntetesre iteltek a quaestror ugyben erintett tarsoly csabat   •   legyen resen ha hasznalja a google dokumentumokat   •   a vilagon elsokent kiskunhalason keszult el egy ujfajta geotermikus hoeromu   •   a sztahanovista esztergalyos es a szocreal muveszet a kommunizmus magyar festeszetenek gyongyszemei fotok   •   meghalt a szabadkai lidlnel lezajlott lovoldozes serultje   •   a jovobiztos energiaellatast kutatja a bme es az mvm   •   ebben a kikotoben mindennek femes ize van legfokepp a vernek   •   a csaladrol szolo kotetet mutattak be a varkert bazarban 2   •   veszelyben a vendeglatohelyek nyitasa hiaba a sok beoltott a fertozottek szama meg mindig novekszik   •   brazil records highest daily number of covid 19 deaths   •   gyereket nevel igy igenyelheti vissza adojat   •   buckingham palota a kiralyno jovahagyasaval andras herceg lemondott a katonai rangjarol es kiralyi mecenaskent sem tevekenykedik tovabb 2   •   african nations condemn reports of racism against students at ukrainian border   •   renszarvast kapott gyozelmeert a vilagkupa cimvedo sielo video 2   •   betortek az elnoki rezidenciara a medenceben furodtek sri lankan   •   eltoroltek az infarktusa miatt szabalytalanul parkolo no bunteteset   •   diohejbol keszit hazakat egy orosz muvesz   •   nepirtasszerugyilkos sagsorozatdollarmill iokert   •   otp kutatas a magyar vallalkozasok ketharmada kinal elektronikus fizetesi lehetoseget   •   covid 19 cases rise among copa america teams and service providers   •   egy talib biro visszaallitana a saria radikalis formajat afganisztanban   •   legparnas komp ala esett egy no a la manche csatornan 2   •   egyre nagyobbak az okostelefonjaink   •   eu bizottsagi vezeto tortentek hibak a vakcinabeszerzesben de tragedia lett volna ha a kulon utat valasztjuk   •   usa nevadai gyozelmukkel a demokrataknak sikerult megorizniuk a tobbseget a szenatusban 2