„Másodpercek alatt átíródhat az életem, és ez nem rajtam múlik” – Bordás Barbara a Mária evangéliuma címszerepében
2024 pünkösdvasárnapján a Margitszigeti Színpadon újra felcsendül a Mária evangéliuma című rockopera. A darab különlegessége, hogy a kétezer évvel ezelőtt megtörtént jézusi eseményeket az...
Akiknek helye van a világban: a Richter Főnixei
Teremtsd újjá magad! – biztat a Richter Gedeon Nyrt. által 2018-ban közösségépítő szándékkal életre hívott program, a Richter Főnix Közösség mottója. Az immár hetedik...
A változás színe és fonákja – A Free Guy című filmről pszichológusszemmel
„Ha akarod, bármit elérhetsz, bármivé válhatsz!” – hangzik korunk sokszor emlegetett önsegítő varázsigéje. A változásnak azonban hozadékai mellett feltételei és korlátai is vannak. Sőt...
A jó titkok pszichológiája – Egy kis titkolózás nem árt, sőt!
A megosztott öröm dupla öröm, tartja a mondás, ezért nem csoda, hogy a pozitív történéseket általában sietünk megosztani a környezetünkkel is. Friss kutatások szerint...
Már közlekedni sem lehetett nála a szeméthalmoktól – Mely ponttól beteges a gyűjtögetés?
Sokan gyűjtöget(t)ünk ezt-azt életünk folyamán: kinek a szép bélyeg, kinek a hűtőmágnes, söralátét vagy épp egy porcelánfigura dobogtatja meg a szívét. A problémák ott...
Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea: „Ha megérted a másik indíttatását, akkor nem kételkedsz benne”
„A Hegyre emelem tekintetem. Fohászkodok. Gondolatban mindenkit magamhoz ölelek, akit szeretek” – írta Suhajda Szilárd hegymászó utolsó naplóbejegyzésében, 2023 májusában. Ötvenhárom méterre a Föld...
„Nekem is bátran nyújthatsz kezet” – üzeni a plakáton a csinos egyetemista lány, akinek hiányzik a bal karja
Humoros és őszinte szemléletformáló kampányt indított az Egy sima, Egy fordított – Egyesület az Inklúzióért, hogy lebontsa a falat az épek és a fogyatékossággal...
Hova jutunk, ha a házasságra üzletként, a szerelemre befektetésként tekintünk? – Ezt jelenti a situationship
Kapcsolati tőke – talán ismerős mindannyiunknak ez a kifejezés. A közgazdaságtan és a társadalomtudomány metszéspontján találjuk, és valami olyasmit érthetünk rajta, mint az egyén...
„Ha én bántalmazó vagyok, Magyarország felét le lehetne csukni” – A szóbeli és érzelmi bántalmazás generációkon átível
Nem bottal, nem kézzel, hanem szavakkal, érzelmekkel verve. A verbális, emocionális, szexuális bántalmazásból való gyógyulás lehetőségeiről rendezett konferenciát állami, egyházi, civil szervezetek számára Budapesten...
Paradise Found – A spiritual adventure tour in the land of the Kálnoky family ancestors
A gallery of ancestors who built the history of this Transylvanian aristocratic family from the 13th-century Tatar invasion to the communist devastation of the...
Miről álmodik ma egy tanító? – Még a matekfeladatba is lírát visz P. Herman Noémi
P. Herman Noémi egy negyedik osztályosoknak készült, új generációs matematikakönyvbe ír rövid történeteket egy képzeletbeli osztályról. Az egyik kitalált kislánynak az az álma, hogy...
A regeneráció is az edzésterv része – Növelheti az erőt, lassíthatja az öregedést
Ahogy a gépeinket is karban kell tartani, úgy a testünk használata is megkívánja a rendszeres szervizelést. Jó hír, hogy a szervezetünknek erre saját mechanizmusa...